Bárány Márta bizonysága

  • -

Bárány Márta bizonysága

Category : Bizonyságok

Bárány Márta bizonysága

Öten voltunk testvérek. Én harmadikként születtem egy olyan családba, ahol mindennapos veszekedések, ütések, és átkok értek minket. Apukám alkoholista, anyukám idegbeteg volt. Kisgyermek korom óta mélységes gyűlöletet éreztem a szüleim iránt. Egy összetört cserépedény voltam. „Darabokra törik, mint a fazekas korsója, melyet kíméletlenül összetörnek” Ézs.30:14 Szüleim nem öleltek át, nem adtak puszit, és soha nem mondták, hogy szeretnek engem. Úgy éreztem csak útban vagyok nekik, és a keserűség és harag egyre sötétebb mélységbe taszított engem. Mentem a magam útján az élet sodrásában. Többször volt öngyilkossági kísérletem, és már gyermekként az idegeimmel kezeltek engem.

Leány voltam mikor két gyermekem született (egy apától) kétszer mentem férjhez és váltam el. Második házasságomból született még egy gyermekem. Szeretetre vágytam és a vigasztalást férfiak karjaiban kerestem. Akkor voltam boldog, ha valaki átölelt. Gyermekeimet nagyon szerettem, de nem voltam jó anya. Türelmetlen voltam és sokat kiabáltam velük. Tudtam, hogy ez nem helyes, de képtelen voltam a magam erejéből ezen változtatni. Ahogy nőttek a gyermekeim egyre jobban megutáltak engem, és a nagyobbak korán elhagyták a családi fészket. Tartottam velük a kapcsolatot, de nem úgy, mint egy igazi szerető anya. Akkor úgy gondoltam elég a magam baja. Harcoltam magam ellen és a világ ellen. Soha nem volt nyugalmam. A múlt sebei egyre jobban fertőzték az életemet és újra öngyilkos akartam lenni. Abban az időben ismertem meg egy asszonyt, aki Isten szeretetéről beszélt nekem. Ez az asszony olyan nyugodt és békés természetű volt. Elmondta, hogy őt is Isten tette ilyenné. Arra gondoltam, ha Isten vele megtette velem miért ne tenné meg? Elmentem vele a gyülekezetbe, de nem tértem meg. Arra gondoltam ez a hely nem nekem való. Olyan sok jó ember volt ott, akik imádták az Urat, de én nem tudtam jó lenni. Még mindig rondán beszéltem és türelmetlen voltam. Így ment ez sokáig. Hol mentem hol nem a gyülibe. De közben már formált Isten és egyre közelebb kerültem Őhozzá! Olvastam a Bibliát és nagyon megérintett Jézus hívása.

„Jöjjetek Énhozzám mindnyájan akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, Én megnyugvást adok nektek.” Máté 11: 28.

Minden nap erre az igére gondoltam. Jöjjetek Énhozzám, akik megfáradtatok… Megint elmentem a gyülibe, de nem tértem meg. A következő héten itthon takarítottam mikor Isten tüze leszállt rám. Jézus a nevemen szólított! Márta! Miért nem jöttél Énhozzám? Gyere! Én megnyugvást adok neked! Éppen az ajtót töröltem, de nem tudtam megmozdulni, és a kezem a kilincsen ragadt. Nyár volt és nyitva volt az ablak. Nem járt a levegő szélcsend volt, ám a lábam mellett azt éreztem, hogy erőteljesen jár a szellő. És mindez olyan nagy szeretettel jött, mint ahogyan egy anya szereti a gyermekét és azt meg kell szorozni ezerrel. Csodálatos, természetfeletti érzés volt. Pár percig tartott, és én akkor azonnal felhívtam azt az asszonyt, aki Isten szeretetéről beszélt nekem és kértem, hogy jöjjön el velem vasárnap a gyülibe, mert Jézus megszólított és megtérek Őhozzá! Sírtunk mind a ketten.

Azon a hétvégén a világ végére is elmentem volna Jézusért! A hívás nagyon erőteljes volt! Azon a héten befogadtam Jézust életem Urának és irányítójának. Jézus azt mondta, ami mögöttem van azt felejtsem el, és ami előttem van nekifeszülve fussak a cél felé, a mennyei elhívásnak!

Hamarosan begyógyultak a múlt sebei, és haraggal teli szívem helyett egy alázatos szerető szívet kaptam.

Anyukám meghalt megtérésem előtt, neki nem tudtam elvinni az evangéliumot. Jézus szeretetén keresztül értettem meg, hogy ő az ördög igájában járt tudtán kívül. Tiszta szívemből megbocsájtottam neki minden ütést, és szidalmat.

Apukám beteg volt mikor meglátogattam. Sokat beszéltem neki Isten jóságáról és szeretetéről. Elmondtam neki, hogy hogyan lehet üdvössége. Figyelt rám és láthatóan örült nekem, ami csoda volt, hiszen nem tartottuk a kapcsolatot sokáig. Egyik látogatásomkor elmondta, hogy miért ivott és élt kettős életet. Soha nem volt velem apám olyan őszinte, mint akkor. Azon a napon elmondott velem apu egy bűnvallást. Le is írtam neki az imát és betette a párnája alá. Mindig arra kért, menjek sűrűbben, és én mentem. A húgom ápolta őt. Egy esti lefekvésnél Isten úgy rendezte, hogy csak ketten legyünk apámmal a szobában. Nagyon beteg volt már, a járás is nehezére esett. Apám felkelt az ágyából, oda csoszogott az ágyamhoz, a lábaimat az ölébe rakta, és elkezdte simogatni őket. Könnyes szemeivel többször is elmondta, de jó hogy itt vagy lányom. Én is sírtam. Soha nem fogom elfeledni ezt a napot. Egész életemben erre a szeretetre vártam! Éreztem, hogy van apukám, és hogy szeret engem! Isten összetörte apám kőszívét! Új szívet kapott! Egy szerető szívet! Jézus! A Te Neved kiöntött drága kenet! Nem sokkal ezután meghalt apu.

Gyermekeimmel egyre gyakrabban találkoztunk és minden szívem vágya az volt, hogy vissza kapjam őket! Mindent pótolni akartam, amit elmulasztottam! De nem mentek simán ezek a találkozások, mert minden alkalommal vádoltak engem az őket ért sérelmekért. Keményen és távolságtartóan bántak velem! Nem tudták viszonozni azt, amit ők maguk sem kaptak meg tőlem. Mikor vádoltak, mindig azt mondtam magamban, megérdemlem. De bíztam Istenben, mert Ő azt mondta, hogy gondja lesz ránk.

Elmentem a lányomhoz hogy bocsánatot kérjek tőle. Mikor leültünk a szobába, nem jött ki hang a számon. Sírtam és fojtogattak a bűneim. Lányom rám szólt. Mi van veled anyu? És akkor minden, ami csak eszembe jutott kifakadt belőlem és mindenért bocsánatot kértem. Mondtam neki, hogy Jézus nélkül nem tudtam jó anya lenni, és elmondtam hogyan leszek ezentúl jó anya Jézussal. Nincs miért bocsánatot kérni, mondta a lányom, és sírtunk mindketten. Kicsi unokám jött be és kibeszélhetetlen békességet éreztem. Szabad voltam! Fiaimtól is bocsánatot kértem, és megígértem nekik, hogy ezentúl jó és szerető anyjuk leszek. Nagyobbik fiam, ha haza jön, átölel és fülembe súgja: szeretlek anyukám!

„ Mindez pedig Istentől van, Aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát” 2 Kor.5:18